Csak1perc
https://eletrecept.blogspot.com/2019/06/csak1perc-motivalatlansag.html
Nem igazán értette mi történik vele – helyesebben fogalmazva mi az, ami nem történik. Mert annak ellenére, hogy semmi oka nem lehetett volna a panaszra – mégis végtelenül üresnek, kiégettnek és boldogtalannak érezte magát. Megvolt mindene: pénz, siker, csillogás, barátok, szerelem, család… De… De mégis hiányzott valami… Egyre jobban nyugtalanította ez a furcsa hiányérzet, és az a mélyen lesújtó, letaglózó motiválatlanság, ami hatalmába kerítette. Naphosszat figyelte az embereket: irigyelte a nevetésüket, az önfeledtségüket, a szabadságukat – még a megoldhatatlannak tűnő problémáikat is, mert velük TÖRTÉNT valami! Vele pedig? Csak a napi rutin mázsás terheit cipelte. Utálta a reggeleket, mert tudta, hogy utálni fogja azt, amit csinálnia kell. Bosszantotta a férje mérhetetlen nyugalma, amivel a reggeli káosz idején kortyonként itta meg a kávéját. Idegesítette a gyerekei csivitelése – alig várta, hogy kitegye őket az iskolánál. Gyűlölte a város zaját, az irodaház klimatizált sterilségét, a munkatársai alkalmatlanságát, lassacskán mindent, és mindenkit… Most ott állt a tükör előtt: nézte-nézte azt a meggyötört arcú életunt nőt, aki visszapillantott rá… Ki ez az ember? Mit ért el? Miért halt ki a csillogás a szeméből? Meddig fog ez tartani? Mit tehetne ellene? Ezernyi kérdés cikázott a fejében – de nem tudta a válaszokat… Zokogva rogyott le a fürdőkád szélére – vigasztalhatatlan volt és kétségbeesett.
– – Te jóságos ég Szilvi! Veled meg mi történt? – lépett be az ajtón a férje ijedten.
Nem is vette észre, hogy hazajött. Félve pillantott rá, miközben igyekezett letörölni a könnyeit. De hiába:
– – Te sírsz? Mi a baj? – kérdezte Laci, miközben megmosta a kezét. – Te soha nem szoktál sírni… Kirúgtak? Vagy beteg vagy? Vagy a gyerekekkel történt valami?
– – Nem…
– – Akkor? Mi ez a hiszti? Jobb dolgod is lehetne, mint itt itatod az egereket – viccelt a férje.
Szilvi szívében mintha kést forgatott volna a szavaival. Kijózanító érzés volt – ami mérhetetlen haragot generált:
– – Hiszti? Azt mondod hiszti!? Elmondom én mi a bajom: fáradt vagyok, elegem van – nem tudok semminek sem örülni, nem motivál már semmi, alkalmatlan vagyok feleségnek, anyának, főnöknek, barátnak – nem történik velem semmi jó – pedig NEKEM is járna a boldogság! Jogom van hozzá! – kiabált, magából kikelve.
Laci csodálkozva nézett rá, majd elvigyorodott:
– – … és ha most alaposan elvernélek, az segítene? – emelte fel ütésre a jobb kezét, majd egy hirtelen mozdulattal magához ölelte a nőt, aki zokogva simult a karjaiba. – Akkor történne Veled is valami?
– – Sajnálom, sajnálom… De nem tudom, mi van velem… – szipogta.
– – Én tudom… Mindent magadra vállaltál – és kiégtél… Újra fel kell építenünk az életünket kicsim… Az út, amin járunk már nem a mi utunk – felelte Laci, és úgy szorította magához a nőt, mint aki soha nem akarná elengedni.
Kérdés: Mit tanácsolnál, ha a barátnődről/testvéredről lenne szó? És Te mit tennél hasonló helyzetben?
Hozzászólásban várom a véleményedet!
Folyton csak panaszkodik… Mikor kit sikerül elcsípnie: ömlenek belőle a sirámok. Beszél a kudarcairól, részletesen taglalja a betegségeit (már-már produkálva a tüneteket), szidja a sorsot a balszerencséjéért, mert mindenki másnak könnyebb… Ha lehet – elkerülöm. Nem mintha nem kedvelném – hiszen egyébként egy rendkívül intelligens és jó szándékú nő – csak… Csak a vele való találkozások után, úgy érzem magam, mint egy kifacsart citrom. Lehúz, ledarál, bezúz, eltapos, megsemmisít – mint egy energiavámpír. Miért olyan sok a pesszimista ember? Sokan miért nem képesek meglátni a pillanatban rejlő szépséget? Hiszen az állandó siránkozás nem old meg semmit – sőt, ahogy a példa is mutatja, boldogtalanná teszi a jajgatót, és keserűvé a körülötte élőket. Tudom: senkinek sem könnyű – mindenki cipeli a maga keresztjét… De attól még nem lesz sem könnyebb, sem egyszerűbb az élet, hogy folyamatosan csak a dolgok rossz oldalát látjuk meg. Esik az eső? Hadd essen – felüdül a természet. Betegek lettünk? Igen, nagy probléma – de figyelmeztet: változtatnunk kell. Elromlott valami – néhány évnyi hű szolgálat után ez szinte természetes, és egyébként is – a szervizesnek is meg kell élnie valamiből. Ellopták a pénztárcánkat – tanulhatunk belőle – legközelebb ne legyünk annyira szétszórtak. Kisebb – nagyobb bosszúságok tarkítják mindennapjainkat, de ne hagyjuk, hogy mindezek elvegyék tőlünk az ÉLET örömét…
